Valószínűleg emberi hamvakat is tartalmazó temetkezési urnát fogott ki a felsőgallai Kéki-tóban Kohonicz Tibor, aki szombaton testvérével együtt horgászott az egyik stégen.

Szürkületkor egy lebegő tárgyra lettek figyelmesek a part közelében, ami kúpalakú volt. Merítőhálóval kifogták, s akkor látták megdöbbenve, hogy egy temetkezési urnát tartanak a kezükben, ami a rajta lévő, még le nem ázott papírcimke tanúsága szerint egy 1951-ben született, N. István nevű úr hamvait tartalmazhatta, aki tavaly december 20-án hunyt el. Az urna alatt olvasható még a „Hozzátartozó elszállítja” felirat is.

A két meglepett horgász azonnal értesítette a rendőrséget. A nyomozók rövid időn belül ki is érkeztek a helyszínre és elkezdték a vizsgálatot. A már fentebb említett konkrétumokon kívül a nem mindennapi ügy eredményes kivizsgálását segítheti az a sorszám is, ami ugyancsak az urna alján látható. 

Forrás: kemma.hu