Képviselői indítványra májustól közszemlére teszik Böhönyén a harminc napot meghaladó adótartozásokat a falu hirdetőtábláján.

Egyelőre még lista nélküli a böhönyei hivatal előtti hirdetőtábla. Ide kerülnek majd ki azon adósok nevei, akik nem fizették ki időben adókötelezettségeiket. A Heves megyei Makláron hasonlóan döntöttek a képviselők.

Szijártó Henrik böhönyei polgármester mondta el, hogy a legutóbbi testületi ülésen részben a jogharmonizációs követelmények, részben a központi adójogszabályok változása, harmadrészt pedig képviselői indítványra az adótartozások nyilvánosságra hozatala miatt módosították az adórendeletüket. – A törvény már lehetőséget ad arra, hogy az adótartozásokat közszemlére tegyük – folytattaSzijártó Henrik. A polgármester szerint, aki a közzel szembeni kötelezettségeinek nem tesz eleget, az a nyilvánosságra is tartozik: minden adózó állampolgárnak joga van tudni, hogy csak az ő adóját használják fel, vagy a másét is. Hozzátette azt is, hogy sokszor azok a leghangosabbak, a legkritikusabbak és "nagy ötletelők", akik tulajdonképpen nem teljesítik a velük szemben támasztott elvárásokat. 

– Egyrészt a retinenseknek szembesülniük kell azzal is, hogy ezután az egész faluban tudni fogják, hogy nem fizettek. Úgy gondolom, hogy egy ilyen kis közösségben ennek nagyobb súlya van. Másfelől egy figyelemfelhívó funkciót is betölt, mert biztos vagyok abban, hogy vannak olyanok, akik egyszerűen a napi élet forgatagában elsiklanak felette, nem érzik a súlyát, fontosságát. Ma megkapja a levelet, félreteszi és holnapután már megfeledkezik róla. Remélhetőleg, ha olvassa a nevét, akkor fogja magát és befizeti – fogalmazta meg véleményét a böhönyei polgármester. 

A közszemlére szánt listára azok kerülnek, akiknél harminc napot meghaladó -  magánszemélyeknél ezer forint, jogi személyeknél, cégeknél tízezer forint feletti - adótartozást mutatnak ki.

Forrás: sonline.hu