Rettegnek a félegyházi vécés nénik

Rettegve indulnak munkába a „vécés nénik” Kiskunfélegyházán. Félnek, mert nap, mint nap fenyegetik, szidják őket. Arról nem is szólva, hogy egyre többen fizetés nélkül távoznak – panaszolta lapunknak egy neve elhallgatását kérő asszony, aki az egyik városközponti illemhelyen dolgozik.
Semmibe veszik, megalázzák, lenézik a vécés néniket Félegyházán. Egyre több atrocitás éri őket, segítségre viszont nem számíthatnak. A legtöbb dolgát végezni akaró sokallja a 100 forintos „belépődíjat”, felháborodásának gyakran megengedhetetlen szavakkal ad hangot.

– Szabályosan lenézik a munkánkat. Legutóbb például egy férfi 100 euróssal akart fizetni. Nem tudtam felváltani, emiatt aztán a legaljasabb módon beszélt velem. Elvégezte a dolgát, utána tovább szidott. Végül felkapta a 100 eurót és elsietett. Az ilyen esetek szinte mindennaposak – részletezte a történteket az egyik illemhely alkalmazottja.

– Igyekszünk viccesen figyelmeztetni az embereket, hogy fizessék be a száz forintot. A válasz nemtől, korosztálytól függetlenül, a legkülönfélébb. Annyira eldurvultak az emberek, hogy már semmitől sem riadnak vissza – tette hozzá a vécés néni. Elmondta, rokkantnyugdíjából nem tud megélni, ezért kénytelen dolgozni. Betegsége miatt azonban nem tud fizikai munkát vállalni. – Korábban szociális otthonban dolgoztam. Úgy gondolom, tudok az emberekkel bánni. Igyekszem mindenkihez kedvesen szólni, de úgy tűnik, manapság ez már nem számít. Megértem, hogy drágaság van, és egyre alacsonyabb az életszínvonal, de ez senkit sem jogosíthat fel arra, hogy azt csináljon a másikkal, amit csak akar! Van ugyan biztonsági kamera a mosdó előterében, de nincs visszatartó ereje.

– Szinte minden órában történik valami. Egyik ismerősöm azt tanácsolta, tartsunk magunknál sokkolót, vagy gázsprayt. De nőként, nem merünk semmit tenni. A váltótársamat már megpofozták. Én eddig szidalmakkal, fenyegetésekkel, lökdösődéssel, ruharáncigálással megúsztam – összegezte a rokkantnyugdíjas asszony.

A problémával kapcsolatban felkerestük a kiskunfélegyházi rendőrkapitányságot. Dr. Horváth-Rekedt Gréta, sajtóreferens lapunknak azt nyilatkozta, a közelmúltban két alkalommal is helyszínre vonultak a járőrök. Mindkét esetben a váltópénz miatt alakult ki szóváltás. Komolyabb atrocitásról a rendőrségnek nincs tudomása. Ugyanakkor elmondta, a bűncselekmények megelőzése érdekében a jövőben sűrűbben járőröznek majd a környéken.

Forrás: baon.hu

2 Tovább

Tömegverekedés az esküvői szalonban

Kisebbfajta tömegverekedés tört ki egy kecskeméti esküvői ruhaszalonban. Összesen tizenkét ordítozó személy – köztük a felháborodott ara – fogadta a helyszínre riasztott rendőröket.

Az eset még kedden történt: az egyik kecskeméti szalonba a városi kapitányság ügyelete küldött járőröket, akik több sérültet találtak, három ember ellen pedig eljárást indítottak. A  rendőrök ugyanis egy átlagos esküvői ruhaszalonra kevésbé jellemző életképet találtak a helyiségben. Tizenkét ember ordítozott egymással, és azzal fogadták a járőröket, hogy korábban tettlegességre is sor került. A szétválasztott veszekedők arról számoltak be, hogy egy esküvői ruha kölcsönzése miatt indult köztük a vita. Szegedről érkeztek a kuncsaftok, összesen hatan. Az előzetes megbeszélés szerint két ruha próbájáról, illetve megvásárlásáról volt szó.

Próba közben azután azon kaptak össze az eladókkal, hogy azok szerződést kívántak velük erről aláíratni. Mivel ennek aláírására nem voltak hajlandók a szegediek – mondván, hogy korábban egyet már aláírtak -, ezért a szalonban dolgozók le akarták segíteni a ruhát az azt próbáló nőről. Ezt azonban a kuncsaftok megakadályoztak. Ezt követően kezdtek dulakodni. Nem csak ütlegelték egymást kézzel, hanem rugdalóztak és egymás haját is rángatták. Egy asszonynak az alkarját harapták meg, másiknak pedig horzsolásos sérülései keletkeztek.

– Egy 63 éves, egy 37 esztendős és egy 21 éves szegedi nőt megalapozottan gyanúsítunk azzal, hogy január 24-én 17 óra körüli időben, az esküvői ruhaszalonban, előzetes szóváltást követően tettleg bántalmaztak három kecskeméti személyt. Akik ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek – erősítette meg információinkat Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A sérülések miatt a bántalmazott kecskemétiek magánindítványt terjesztettek elő a rendőrségen. Mivel pedig a bántalmazás miatt a jelenlévők megbotránkoztak, bennük félelem és riadalom alakult ki, ezért a Kecskeméti Rendőr-kapitányság a három szegedi nő ellen csoportosan elkövetett garázdaság, valamint könnyű testi sértés miatt eljárást indított. A gyanúsítottak kihallgatása és a helyszíni szemle még aznap megtörtént.


Forrás: baon.hu

0 Tovább

Orbán Viktor nem zsidó

A Les Echos francia  gazdasági lap azt állítja, Orbán Viktor zsidó származású. A családi háttérrel kapcsolatos állításokat a magyar miniszterelnök nyilatkozataként közöli az újság. A lap azonban véletlenül Deutsch Tamás életrajzi elemeit keverte Orbánéival.

(északhírnök)

(index.hu)

4 Tovább

Bezáratná a diszkót a kunszentmiklósi lelkipásztor

Bezáratná Kunszentmiklóson a Night City Disco Clubot Pintér Gyula református lelkipásztor.

Szerinte a szórakoztató létesítmény károsan befolyásolja a  település életét. Felhívta a helyhatóság figyelmét a szórakozóhelyen gyakran előforduló erőszakos cselekményekre, alkoholizálásra, drogozásra, szemetelésre, elviselhetetlen üvöltözésre és más rendsértésekre.

Egyben azt kéri az önkormányzattól, hogy vonja meg a  diszkó működési engedélyét, és szüntesse meg a a randalírozó fiatalok gyülekező helyéül szolgáló parkolót a városháza előtt. A diszkó működésének körülményeit vizsgálja a polgármesteri hivatal, a parkoló használatáról  pedig ezen a héten, szerdán dönt a városi képviselő-testület

Forrás: baon,hu


0 Tovább

Alkoholmentes kőműves hosszú távra

Forrás: beol.hu

0 Tovább

tájszólás

blogavatar

Nem Pest.