Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Óriáshalak tűntek fel Somogyban

Két hatalmas harcsát és egy óriáspontyot is fogtak a napokban a Desedán. Az egyik harcsa 36, a másik 68 kilogrammos volt, a több mint 18 kilós ponty pedig az év eddigi legnagyobbjának számít.

Örülhetnek a harcsahorgászok: látványosan megindultak a Desedán a nagybajúszú ragadozók, köztük a kapitális példányok is.

A sort a megye kettes magyaregresi labdarúgócsapat mestere, Horváth Gábor nyitotta, aki a répási spiccen, a földnyelv végén 147 cm-es harcsát akasztott; a hal 36 kg-ot nyomott. Hétfőn aztán az első igazán kapitális méretű példány is horogra akadt, pontosabban a partra került; a 184 cm-re nőtt matuzsálemi korú harcsának 68 kg volt a súlya.

Rekord méretű tükörponty

Fűszeres ízesítésű bojlit használt a fiatalember, aki bő tíz percnyi fárasztás után fogta meg élete legnagyobb pontyát. (Az eddigi saját ponty csúcsfogása 13,6 kiló volt, míg az abszolút desedai pontyrekord, amit 2009-ben jegyeztek föl, pedig 22 kiló 70 deka.) Banelli Gergő a disznó-öböl közelében, a 12-es bojlis helyen próbált szerencsét.

– Szombattól keddig, három napon át horgásztam – mondta. – Társam, Balaskó Péter előtte egy hat kilós pontyot fogott, én pedig egy ötkilósat. A fiatalember nagyon örült, hogy az utolsó napon végül egy ekkora hallal hozta össze a sors. Mérlegeléskor kiderült: a hal 18 kilós 32 dekát nyomott, 83 centiméter hosszú volt, kerülete pedig 88 centiméter. Az ilyenkor szokásos fotózás után a tükörpontyot kíméletesen visszaengedték a Desedába.

Forrás: sonline.hu

1 Tovább

Lotyó a tóparton

Elhúztak a darvak, hogy elfoglalják finnországi költőhelyüket, ám érkeztek helyettük más vendégek: cankók, godák, bíbicek, partfutók – benépesítendő a Hortobágy és az Alföld szikes tavait, a vízpartokat és sekély vizű területeket. Sajnos szárazság fogadja őket: gyéren sarjadó fű, egyre zsugorodó tavak, nehezedő életfeltételek, amin a várva várt égi áldás enyhíthet csupán.

De reménykednek, s a zsombékok takarásában megbúvó tojásaikkal bizonyítják, hogy sosem adják föl. Mint ahogyan a nagy godák sem, kiknek utóvédcsapatai néhány napja érkeztek meg hozzánk Afrikából. A területfoglalás idején a sziki tavak környéki füves pusztákon telepednek le, majd hirtelen fölkerekedve magasra szárnyalnak, s jellegzetes lotyó-lotyó! kiáltásukkal árulják el kilétüket. (Innen ered nem éppen hízelgő népi elnevezésük is.) Mintegy ezer pár fészkel nálunk, többségüknek már teljes a fészekalja: négy, olajzöld alapon halvány mintázatú tojásban ölt testet a szülők reménye. Igen életrevaló fiókák születnek: fölszáradásuk után szinte azonnal lábra állnak és futnak anyjuk-apjuk után. A szülők felügyelete mellett szerzik meg táplálékukat, ami leginkább tü¬csökből-bogárból, az árvaszúnyog lárvájából és magvakból áll.

Godáéknál is a tojó a nagyobb, nászruhája szép, rozsdavörös színezetű, őszi-téli öltözete viszont egyszerű szürkésbarna. Közepes nagyságú, testhossza 40-45 centi, súlya 2,5 és 4 kiló között váltakozik. Fokozottan védett, eszmei értéke százezer forint


Forrás: szabadfold.hu

0 Tovább

Nem mehetnek haza traktorral a dunaszentgyörgyiek

A képviselőtestület tavaly úgy döntött, hogy néhány utcát lakó-pihenő övezetté nyilvánít. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ott lakó őstermelők, családi gazdálkodók nem mehetnének haza traktoraikkal, holott egyben ott van a telephelyük is.

A polgármester szerint a gazdálkodással foglalkozók nagyobb körültekintés mellett elkerülhették volna a probléma felszínre kerülését. 

Például műtrágyázás idején az ott lakó őstermelők a lakóházuk udvarában betárolt 30-40 tonna vegyianyag kihordását úgy végzik, hogy a szóróberendezést otthon töltik fel, és onnét indulnak ki a földekre. 

Alkalmanként ez egész nap folytonos közlekedéssel jár, amelyet a környezetükben élők, különösen azok, akik nem ilyen tevékenységet folytatnak, nehezen tolerálnak. A polgármester szerint az említett nagy mennyiségű műtrágya potenciális veszélyforrás, mert a műtrágya a bombagyártás alapanyaga is.

A polgármester azt is elmondta, 2004-ben készítették el a település rendezési tervét, melyben a kérdéses terület az Lf-K besorolást kapta, amely kialakult falusias lakóövezetet jelent. Az önkormányzatnak nincs tudomása ezen a területen telephellyel rendelkező mezőgazdasági vállalkozásról, ugyanis ilyen jellegű engedélyezési eljárás lefolytatását senki sem kérte.

Forrás: teol.hu

0 Tovább

Újabb óriásharcsát fogtak

A pecás a kétméteres harcsát csak nagy küzdelem árán tudta kihúzni a partra.

Jól végződött a horgászat a Gyöngyös és Környéke Horgász Egyesület tagjának Rácz Józsefnek. Vasárnap este 8 óra 30 perckor hatalmas zsákmányt akasztott a Gyöngyös melletti Deli-tavon. Egy kétméteres óriásharcsa akadt a horgára, amelyet csak nagy küzdelem árán tudott a partra húzni. A kapitális hal az éjszakát a csónakhoz kötve töltötte.

A másnap reggeli méréskor kiderült, hogy az állat több, mint 2 méter hosszú, 67 kiló súlyú, legnagyobb kerülete 110 centi. A ragadozó kis kárász csalira rabolt, a csónakból félő volt, hogy nem bír vele, ezért a partra kievezve fárasztotta, míg ki tudta húzni a tópartig, ahol már megadta magát – ismertette az eseményeket Potje Péter gyöngyösi olvasónk.

Forrás: heol.hu


1 Tovább

Összeharapdálták a pénztárost a támadók

Az egyik áruházban a pénztáros hölgynek gyűlt meg a baja az elkövetőkkel. 

Szombaton este jártak az ismeretlenek egy szolnoki a boltban, ahonnan több mint 20.000 forint értékű árut összepakolva, fizetés nélkül akartak távozni — tájékoztatta a Szoljon.hu-t Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A pénztáros hölgy próbálta meg feltartóztatni a tolvajokat, mikor egy társuk odalépett, és megfogta a karját. Közben az egyik elkövető, a harapástól, sőt ütéstől sem riadt vissza, hogy szabaduljon szorult helyzetéből. Végül az áruk hátrahagyásával elmenekültek a helyszínről. 
A bolti alkalmazott 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Forrás: szoljon.hu

0 Tovább

tájszólás

blogavatar

Nem Pest.